<TEI xmlns="http://www.tei-c.org/ns/1.0" xmlns:py="http://codespeak.net/lxml/objectify/pytype" py:pytype="TREE"><text><body><div type="edition" n="urn:cts:greekLit:tlg2022.tlg009.1st1K-grc1" xml:lang="grc"><div type="textpart" subtype="chapter" n="16"><p>Ἐκεῖνο δὲ πῶς παραδράμωμεν, οὐδενὸς ἧττον τῶν
εἰρημένων ὂν ἀξιάγαστον; ‘Ο πατήρ, φησιν, οὐσίας, ἢ <lb n="10"/>
ἐνεργείας ὄνομα; ὡς ἀμφοτέρωθεν ἡμᾶς δήσοντες, — εἰ μὲν
οὐσίας φήσομεν, συνθησομένους ἑτεροούσιον εἶναι τὸν υἱόν,
ἐπειδὴ μία μὲν οὐσία θεοῦ, ταύτην δέ, ὡς οὗτοι, προκατείληφες
ὁ πατήρ· εἰ δὲ ἐνεργείας, ποίημα σαφῶς ὁμολογή-
<note type="footnote">2 σύναγε cdefg ’duo Reg. Or. 1’|| 3 πάρα τὸ πη] παρατροπὴν (om και)
b: παρατροπῇ ‘Reg. a’</note>
<note type="footnote">3. παρὰ τὸ πῆ κ. ἁπλῶς] ’The
fallacy lies in arguing from the conditioned
to the absolute’ (lit. ’is on
account of that which is so for special
reasons and that which is so absolutely’).</note>
<note type="footnote">4. τοῖς περὶ ταῦτα] ’to use the
technical language of logicians’ (lit.
’as it is customary to speak technically
for those who concern themselves
with these’).</note>
<note type="footnote">5. ἡμῶν γὰρ κτλ.] ’For when
we allow that it is in the nature of a
cause to be greater than the thing
caused, they infer that it is greater
by nature; which is like arguing
that because we say, "Such and such
a man is dead." therefore man, in
the abstract, is ’ The emphasis,
of course, is on ὁ δεῖνα, and it
seems simplest to take ἄνθρ. along
with it as subject, understanding
νεκρός alone to be predicate — an
arrangement of words like ὁ μέγας
τέθνηκε Βασίλειος. But the sense is
the Same either way. In the apodosis,
τὸν ἄνθρ. is subject, the predicate
being supplied from the previous
clause, sc. νεκρὸν εἶναι. The
commentators from Elias onwards
have totally failed to catch the argument,
or even to understand the
grammar of the passage. If Gr. had
intended to say anything so pointless
as Petavius (de Trin. II v 12)
makes out, viz. that because ὁ δεῖνα
is a dead man, therefore he is a man,
he must have said τὸ ἄνθρωπον, not
τόν. So far Elias, whom Petavius
quotes, knew better.</note>
<note type="footnote">16. ’ Well? they say, ’the word
Father must denote either nature or
operation: which is it to be?’ Neither,
is the answer; it denotes a relation,
and α relation which implies
community of nature between the
Father and the Son.</note>
<note type="footnote">10. ἀξιάγαστον] ‘astonishing,’
from ἄγαμαι ’to wonder.</note>
<note type="footnote">ib. οὐσίας, ἢ ἐνεργ. ὄν.] ’is it a
name denoting essence, or operation?’</note>
<note type="footnote">12. ἑτεροούσιον] A word modelled
on the false analogy of ὁμοούσιος. It
should be ἐτερούσιος.</note>

<pb n="98"/>
σοντας, ἁλλ’ οὐ γέννημα. οὗ γὰρ ὁ ἐνεργῶν, ἐκεῖ πάντως
καὶ τὸ ἐνεργούμενον. καὶ πῶς τῷ πεποιηκότι ταὐτὸν τὸ
πεποιημένον, θαυμάζειν φήσουσι. σφόδρα ἂν ᾐδέσθην
ὑμῶν καὶ αὐτὸς τὴν διαίρεσιν, εἰ τῶν δύο τὸ ἕτερον δέξασθαι
<lb n="5"/> ἢν ἀναγκαῖον, ἁλλὰ μὴ τὰ δύο διαφυγόντα τρίτον εἰπεῖν
ἀληθέστερον· ὅτι οὔτε οὐσίας ὄνομα ὁ πατήρ, ὦ σοφώτατοι,
οὔτε ἐνεργείας, σχέσεως δὲ καὶ τοῦ πῶς ἔχει πρὸς τὸν
υἱὸν ὁ πατήρ, ἢ ὁ υἱὸς πρὸς τὸν πατέρα. ὡς γὰρ παρ’
ἡμῖν αἱ κλήσεις αὗται τὸ γνήσιον καὶ οἰκεῖον γνωρίζουσιν,
<lb n="10"/> οὕτω κἀκεῖ τὴν τοῦ γεγεννημένου πρὸς τὸ γεγεννηκὸς
ὁμοφυίαν σημαίνουσιν. ἔστω δέ, ὑμῶν χάριν, καὶ οὐσία
τις ὁ πατήρ· συνεισάξει τὸν υἱόν, οὐκ ἀλλοτριώσει, κατὰ
τὰς κοινὰς ἐννοίας καὶ τὴν τῶν κλήσεων τούτων δύναμιν.
ἔστω καὶ ἐνεργείας,εἰ τοῦτο δοκεῖ· οὐδὲ οὕτως ἡμᾶς αἱρήσετε.
<lb n="15"/> αὐτὸ δὲ τοῦτο ἐνηργηκὼς ἂν εἴη τὸ ὁμοούσιον, εἰ καὶ ἄτοπος
ἄλλως ἡ τῆς περὶ τοῦτο ἐνεργείας ὑπόληψις. ὁρᾶς ὅπως
ὑμῶν, καὶ κακομαχεῖν ἐθελόντων, τὰς στροφὰς διαφεύγομεν;
ἐπεὶ δέ σου τὸ ἐν τοῖς λογισμοῖς καὶ ταῖς στροφαῖς ἄμαχον
<note type="footnote">16. 5 διαφυγόντα] φυγόντα b || 11 οὐσία] οὐσίας e ‘Reg. Cypr. ||
14 αἱρήσετε] σητεb·. σεται d || 15 ’δε] γὰρ ’Reg. Cypr. aliiq. Reg. et
Colb.’ || 16 ἄλλως] + πὼς df || πέρι] πρὸς b || 17 om καὶ bc</note>
<note type="footnote">1. οὗ γὰρ ὁ ἐνεργῶν] lit. ’where
there is one performing an operation,
there is also the result of the operation.’
It is not very obvious why
γέννησις should not be included
under the head of ἐνέργεια, and Gr.
does not much object to it. But
evidently Gr. ’s opponent made ἐνεργεῖν
= ποιεῖν.</note>
<note type="footnote">3. ᾐδέσθην] iron. ‘I should have
stood in great ’awe.’</note>
<note type="footnote">7. σχέσεως] ’relation’’, explained
by τοῦ πῶς ὦι πρός κτλ.</note>
<note type="footnote">10 κὰκεῖ when used in ref. to
the Godhead.</note>
<note type="footnote">12. συνεισάξει] ’will at the same
moment imply the Son.’</note>
<note type="footnote">15. αὐτὸδἐ τοῦτο] ’His operation
will still have produced that very
result consubstantial with Himself.’</note>
<note type="footnote">ib. εἰ καἰ ἄτοπος] The καὶ
be taken closely with ἄτοπος and
disjoined from εἰ, which has here the
force of ’since.’ The reading ἢ,
adopted by the Benedictines, makes
ἄλλως superfluous. The notion of
such an operation as results in a
Son’ would be absurd if it did not
imply a real (i.e. a consubstantial)
Son.</note>
<note type="footnote">17. κακομαχεῖν] ‘to fight unscrupulously:
The word στροφάς,
’twists,’ shews that the μάχη is a
wrestling-match, not a battle.</note>

<pb n="99"/>
ἔγνωμεν, ἴδωμέν σου καὶ τὴν ἐκ τῶν θείων λογίων ἰσχύν,
ἃν ἄρα δέξῃ κἀντεῦθεν πείθειν ἡμᾶς.</p></div><div type="textpart" subtype="chapter" n="17"><p>Ἡμεῖς μὲν γὰρ ἐκ μεγάλων καὶ ὑψηλῶν τῶν
τοῦ υἱοῦ τὴν θεότητα καὶ κατειλήφαμεν, καὶ κηρύσφωνῶν
σομεν. τίνων τούτων; τῆς θεός, τῆς λόγος, ὁ ἐν ἀρχῇ, <lb n="5"/>
ὁ μετὰ τῆς ἀρχῆς, ἡ ἀρχή· Ἐν ἀρχῇ ἦν ὁ λόγος, καὶ ὁ λόγος
ἦν πρὸς τὸν θεόν, καὶ θεὸς ἦν ὁ λόγος· καί, Μετά σου ἡ
ἀρχή· καί, ‘Ο καλῶν αὐτὴν ἀπὸ γενεῶν ἀρχήν. ἐπειδὴ
υἱὸς μονογενής· ‘Ο μονογενὴς υἱός, ὁ ὢν εἰς τὸν κόλπον τοῦ
πατρός, ἐκεῖνος ἐξηγήσατο. ὁδός, ἁλήθεια, ζωή, φῶς· Ἐγώ <lb n="10"/>
εἰμι ἡ ὁδός, καὶ ἡ ἁλήθεια, καὶ ἡ ζωή· καί, Ἐγώ εἰμι τὸ
φῶς τοῦ κόσμου. σοφία, δύναμις· Χριστὸς θεοῦ δύναμις,
καὶ θεοῦ σοφία. ἀπαύγασμα, χαρακτήρ, εἰκών, σφραγίς·
Ὅς ὣν ἀπαύγασμα τῆς δόξης καὶ χαρακτὴρ τῆς ὑποστάσεως
αὐτοῦ· καί, Εἰκὼν τῆς ἀγαθότητος· καί, τοῦτον <lb n="15"/>
γὰρ ὁ πατὴρ ἐσφράγισεν ὁ θεός. κύριος, βασιλεύς, ὁ ὤν,
ὁ παντοκράτωρ· Ἔβρεξε κύριος πῦρ παρὰ κυρίου· καί,
<note type="footnote">17. 4 καὶ κατειλ.] om καὶ e ΙΙ 16 om ο πατὴρ ce</note>
<note type="footnote">2. δέξη κἀντ’. πείθειν] ‘if from
that quarter you can find means to
persuade tis?</note>
<note type="footnote">17. The titles given to the Son in
Scripture clearly shew His Godhead.</note>
<note type="footnote">5. τῆς θεός] sc. φωνῆς.</note>
<note type="footnote">6. ἐν ἀρχῇ ἢν] John i 1.</note>
<note type="footnote">7. μετὰ σοῦ ἡ ἁ.] Ps. cix (ex) 3
where Swete reads μ. σοῦ ἀρχή. As
the Ps. addresses Christ, the statement
agrees with Gr.'s allusion to
the passage just above; for if the
ἀρχή (sc. the Father) is with Him,
He is with the ἀρχή. In the Ps.
the word ἀρχή was prob. intended
to mean ‘rule.’ ‘authority,’ not (as
Gr. seems to think) ‘beginning.’</note>
<note type="footnote">8. ὁ καλῶν αὐτήν] Is. xli 4 where
the true text is ἀπὸ γενεῶν ἀρχῆς,
the αὐτήν prob. being repeated from
the δικαιοσύνην of the previous vs.
I cannot find that any other father
uses the text in the same manner as
Gr.</note>
<note type="footnote">ib. ἐπειδὴ υἱὸς μ.] gives a justification
for the text just used, — or
perhaps for the orig. statement τὴν
θεότητα...κηρύσσομεν. The verb
ἐστίν, or καλεῖται, must be supplied:
’for He is the only begotten Son.’</note>
<note type="footnote">9. ὁ μονογ. υἱός] John i 18. Hort
Two Dissertations p. 20 mentions
that the phrase μονογενὴς θεός is
once used by Gr. (Ep. 202 p. 168 C).
It seems, however, from our present
passage that Gr. considered υἱός to
be the right reading in St John.</note>
<note type="footnote">10. ἐγώ εἰμι ἢ ὁδ.] John xiv 6.</note>
<note type="footnote">11. τὸ φῶς τ. κόσμου] John viii
12.</note>
<note type="footnote">12. X. θεοῦ δύν.] 1 Cor. i 24.</note>
<note type="footnote">14. ὃς ὢν ἀπαύγασμα] Hob. i 3.</note>
<note type="footnote">15. εἰκὼν τῆς ἂγ.] Wisd. vii 26.</note>
<note type="footnote">ib. τοῦτον γὰρ b π. ἐσφρ.] John
vi 27.</note>
<note type="footnote">17. ἔβρεξε κύριος] Gen. xix 24.</note>

<pb n="100"/>
Ῥάβδος εὐθύτητος ἡ ῥάβδος τῆς βασιλείας σου· καί, ‘O ὤν,
καὶ ὁ ἢν, καὶ ὁ ἐρχόμενος, καὶ ὁ παντοκράτωρ. σαφῶς
περὶ τοῦ υἱοῦ λεγόμενα, καὶ ὅσα τῆς αὐτῆς τούτοις ἐστὶ
δυνάμεως ὧν οὐδὲν ἐπίκτητον, οὐδὲ ὕστερον τῷ υἱῷ προσ-
<lb n="5"/> γενόμενον, ἢ τῷ πνεύματι, ὥσπερ οὐδὲ αὐτῷ τῷ πατρί.
οὐ γὰρ ἐκ προσθήκης τὸ τέλειον. οὐ γὰρ ἦν ὅτε ἄλογος
ἦν, οὐδὲ ἦν ὅτε οὐ πατήρ, οὐδὲ ἦν ὅτε οὐκ ἀληθής, ἢ
ἄσοφος, ἢ ἀδύνατος, ἢ ζωῆς ἐνδεής, ἢ λαμπρότητος, ἢ
ἀγαθότητος.</p><lb n="10"/></div><div type="textpart" subtype="chapter" n="18"><p>Σὺ δέ μοι καταρίθμει πρὸς ταῦτα τὰ τῆς ἀγνωμοσύνης
ῥήματα, τὸ θεός μου καὶ θεὸς ὑμῶν, τὸ μείζων, τὸ
ἔκτισε, τὸ ἐποίησε, τὸ ἡγίασεν. εἰ βούλει δέ, καὶ τὸ δοῦλον,
καὶ τὸ ὑπήκοον· τὸ δέδωκε, τὸ ἔμαθε, τὸ ἐντέταλται, τὸ
ἀπέσταλται, τὸ μὴ δύνασθαι ἀφ’ ἑαυτοῦ τι ποιεῖν, ἢ λέγειν,
<lb n="15"/> ἢ κρίνειν, ἢ δωρεῖσθαι, ἢ βούλεσθαι. ἔτι δὲ καὶ ταῦτα,
τὴν ἄγνοιαν, τὴν ὑποταγήν, τὴν εὐχήν, τὴν ἐρώτησιν, τὴν
<note type="footnote">18. 13 ἐντέταλται] ἐντέταλκεν b</note>
<note type="footnote">1. ῥάβδος εὖθ’.] Ps. xliv 7 (xlv
6); Heb. i 8.</note>
<note type="footnote">ib. ὁ ὢν κ. ὁ ἦν] Rev. i 4, 8; iv
8; xi 17; xvi 5. In all these places
St J. seems to use the expression to
mean the Father.</note>
<note type="footnote">6. οὐ γὰρ ἐκ προσθήκης] The
Father's perfection would be the consequence
of an addition, if He had
at one time been without the Son.
The words which follow, ἄλογος
κτλ., are all chosen with ref. to one
or other of the titles of the Son
above cited.</note>
<note type="footnote">18. The htimbler language used
concerning Him belongs to the human
nature zvhich He assumed.</note>
<note type="footnote">10. τὰ τῆς ἅγν’. ῥήματα] The
shade of meaning which Gr. intended
ἅγν’. here to bear may be gathered
from ὁ νῦν σοι καταφρονούμενος in
§ 19; ’the words which you scornfully
misunderstand.’</note>
<note type="footnote">11. θεός μου] John xx 17.</note>
<note type="footnote">ib. μείζων] John xiv 28.</note>
<note type="footnote">12. ἔκτισε] Prov. viii 22.</note>
<note type="footnote">12. ἐποίησε] Acts ii 36, Heb. iii 2.</note>
<note type="footnote">ib. ἡγίασεν] John x 36.</note>
<note type="footnote">ib. δοῦλον] Phil, ii 7.</note>
<note type="footnote">13. ὑπήκοον] Phil, ii 8.</note>
<note type="footnote">ib. δέδωκε] The passage in Ath.
Or. iii c. Ar. ἑ 35 suggests John iii
35, but the context here may point
to John xviii 11.</note>
<note type="footnote">ib. ἔμαθε] Heb. v 8.</note>
<note type="footnote">ib. ἐντέταλται] There seems to
be no passage where the actual word
occurs in relation to Christ, nor ἐντέταλκεν
either. The ref. is prob.
to John xv 10 and similar passages.</note>
<note type="footnote">14. ἀπέσταλται] John v 36, xx 21.</note>
<note type="footnote">ib. μὴ δύνασθαι...ποιεῖν] Johnv 19.</note>
<note type="footnote">ib. λέγειν] John viii 28, xii 49.</note>
<note type="footnote">15. κρίνειν] John viii 15, xii 47.</note>
<note type="footnote">ib. δωρεῖσθαι] Matt, xx 23.</note>
<note type="footnote">ib. βούλεσθαι] John v 30.</note>
<note type="footnote">16. ἄγνοιαν] Mark xiii 32.</note>
<note type="footnote">ib. ὑπ’ ὁτ’ ἂγ ἤν] Luke ii 51, 1 Cor.
xv 28.</note>
<note type="footnote">ib. εὐχήν] Luke iii 21 etc.</note>
<note type="footnote">ib. ἐρώτησιν] From the example
given in § 20, it seems that Gr.
refers to occasions like John xi <lb n="34"/>
not to John xiv 16, which would
be little more than a repetition of
εὺχήν.</note>

<pb n="101"/>
προκοπήν, τὴν τελείωσιν. πρόσθες, εἰ βούλει, καὶ ὅσα
τούτων ταπεινότερα, τὸ ὕπνουν, τὸ πείνην, τὸ κοπιᾷν, τὸ
δακρύειν, τὸ ἀγωνιᾷν, τὸ ὑποδύεσθαι. τάχα δ’ ἂν ὀνειδίσαις
καὶ τὸν σταυρόν, καὶ τὸν θάνατον. τὴν γὰρ ἔγερσιν καὶ
τὴν ἀνάληψιν παρήσειν μοι δοκεῖς, ἐπειδή τι καὶ πρὸς <lb n="5"/>
ἡμῶν ἐν τούτοις εὑρίσκεται. πολλὰ δ’ ἂν ἔτι πρὸς τούτοις
σπερμολογήσαις, εἰ βούλοιο συντιθέναι τὸν ὁμώνυμόν σου
θεὸν καὶ παρέγγραπτον, ἡμῖν δὲ ἀληθινὸν καὶ ὁμότιμον.
τούτων γὰρ ἕκαστον οὐ χαλεπὸν μὲν καὶ κατὰ μέρος
ἐπεξιόντα ἐξηγεῖσθαί σοι πρὸς τὸ εὐσεβέστατον, καὶ <lb n="10"/>
ἀνακαθαίρειν τὸ ἐν τοῖς γράμμασι πρόσκομμα, εἴ γε
προσπταίεις ὄντως, ἀλλὰ μὴ ἑκὼν κακουργεῖς. ἑνὶ δὲ
κεφαλαίῳ, τὰ μὲν ὑψηλότερα πρόσαγε τῇ θεότητι καὶ τῇ
κρείττονι φύσει παθῶν καὶ σώματος· τὰ δὲ ταπεινότερα
τῷ συνθέτῳ, καὶ τῷ διὰ σὲ κενωθέντι καὶ σαρκωθέντι, <lb n="15"/>
<note type="footnote">7 σου] σοι cdf || 8 ὁμότιμον] + τὼ πατρὶ bdf || 9 om οὐ e || 15 τὼ δια
σε] om τὼ c</note>
<note type="footnote">1. προκοπήν] Luke ii 52.</note>
<note type="footnote">ib. τελείωσιν] Luke xiii 32, Heb.
ii 10 etc.</note>
<note type="footnote">2. ὑπνοῦν] Matt, viii 24.</note>
<note type="footnote">ib. πεινῆν] Matt, xxi 18 etc.</note>
<note type="footnote">ib. κοπιᾷν] John iv 6.</note>
<note type="footnote">3. δακρύειν] John xi 35.</note>
<note type="footnote">ib. ἀγωνιᾷν] Luke xxii 44.</note>
<note type="footnote">ib. ὑποδύεσθαι] ‘to slip away,’
‘withdraw’; — a quite classical sense
of the word. The ref. is prob. to
John x 39.</note>
<note type="footnote">7. σπερμολογήσαις] ‘pick up,’
like a bird gathering up seed: cp.
Acts xvii 18.</note>
<note type="footnote">ib. συντιθέναι] ’to put together
vour equivocal God’; with ref. to
argument of § 14.</note>
<note type="footnote">8. παρἐηραπτον] one whose
name has been fraudulently put on
the list.</note>
<note type="footnote">ib. ὁμότιμον] The words τῷ πατρί
are prob. only a gloss, though a correct
one.</note>
<note type="footnote">9. κατὰ μόρος ἐπεξ. ἐξηγ.] ’to go
through them in detail and give you
a very religious interpretation of each,
and to clear away the offence whicli
you find in the letter of Scripture.’</note>
<note type="footnote">14. παθῶν κ. σῶμ’.] governed by
κρείττονι. The Benedictine editors
compare with this whole passage
Leo Serm. 45 de Quadr. p. 228.
See also his letter to Flavian § 4.</note>
<note type="footnote">15. τῷ συνθέτω The words which
follow — τῷ κενωθέντι κτλ.— as well
as ἀσύνθετος in ξ 19, shew that Gr.
does not mean ‘to the composite nature,’
sc. the human nature composed
of body and soul, but ‘to Him
who is composite, made up of two
’ Or possibly, as die τῷ is
repealed, Gr. may have intended τῷ
συνθέτῳ to be the dat. of τὸ σύνθετον,
in the sense of ’the composite
whole,’ consisting of Godhead and
manhood. It would, of course,
have been more exact to have said
τῆ διὰ σὲ κενώσει, or something of
that kind; but it would have been
less vivid; and there was no fear of
any one supposing that Gr. meant by
τῷ κενωθέντι a different person from
Him who had the κρείττω φύσιν.</note>

<pb n="102"/>
οὐδὲν δὲ χεῖρον εἰπεῖν, καὶ ἀνθρωπισθέντι, εἶτα καὶ ὑψω-
θέντι, ἵνα σὺ τὸ τῶν δογμάτων σου σαρκικὸν καὶ χαμαιπετὲς
καταλύσας μάθης ὑψηλότερος εἶναι, καὶ συνανιέναι
θεότητι, καὶ μὴ τοῖς ὁρωμένοις ἐναπομένοις, ἀλλὰ συν-
<lb n="5"/> ἐπαίρῃ τοῖς νοουμένοις, καὶ γινώσκῃς, τίς μὲν φύσεως
λόγος, τίς δὲ λόγος οἰκονομίας.</p></div><div type="textpart" subtype="chapter" n="19"><p>Οὗτος γὰρ ὁ νῦν σοι καταφρονούμενος, ἦν ὅτε καὶ
ὑπὲρ σὲ ἦν· ὁ νῦν ἄνθρωπος καὶ ἀσύνθετος ἦν. ὃ μὲν ἦν,
διέμεινεν· ὃ δὲ οὐκ ἦν, προσέλαβεν. ἐν ἀρχῇ ἦν ἀναιτίως·
<lb n="10"/> τίς γὰρ αἰτία θεοῦ; ἀλλὰ καὶ ὕστερον γέγονε δι’ αἰτίαν
ἡ δὲ ἦν τὸ σὲ σωθῆναι τὸν ὑβριστήν, ὃς διὰ τοῦτο περιφρονεῖς
θεότητα, ὅτι τὴν σὴν παχύτητα κατεδέξατο) διὰ
<note type="footnote">2 χαμαιπετὲς] χαμερπὲς bef || 4 εναπομενης c</note>
<note type="footnote">3. συνανιέναι θ.] ’to move upwards
— or perh. to grow up — with
’ The words do not necessarily
imply that θεότης ἄνεισι,
and there is no ref. to the Ascension.</note>
<note type="footnote">4. ἐναπομένοις] Ἐναπομένειν is
‘to remain on, to remain to the end,
in.’</note>
<note type="footnote">5. φύσεως λόγος] ’what is the
law of His (true, Divine) Nature.’</note>
<note type="footnote">6. οἰκονομίας] of accommodation
to our circumstances. The word is
very freq. used by the fathers in
ref. to the Incarnation: see Suicer
s.υ., and Sophocles' Lexicon.</note>
<note type="footnote">19. He was not always, what
He became for our sakes; and He
ever retained the nature which was
originally His. The words which
indicate His self-emptying are always
balanced by others which indicate His
divine glory.</note>
<note type="footnote">7. καὶ ὑπὲρ σε] ‘even abpve you.’</note>
<note type="footnote">8. ὃ μὲν ἢν, διέμεινεν] Cp. Zeno
Ver. Serm. ii de Nat. saluo quod
erat, meditatur esse quod non erat.
St Austin plays upon the same formula
in many of his Christmas
sermons. See also Leo Serm. xxi
de Nat. Dei § 2.</note>
<note type="footnote">9. ἀναιτίως] It appears like a
contradiction of what Gr. has said
in ξξ 3. 15. But the sentences
which follow shew that Gr. is thinking
here of αἰτία in the sense of a
final cause.</note>
<note type="footnote">10. γέγονε] as in the N.T. = ἐγένετο.</note>
<note type="footnote">12. διὰ μέ σου νοός] Cp. Or. ii 23
θεὸς σαρκὶ διὰ μέσης ψυχῆς ἀνεκράθη,
καὶ συνεδέθη τὰ διεστῶτα τῆ πρὸς
ἄμφω τοῦ μεσιτεύοντος οἰκειότητι. In
Or. xxxviii, after shewing in § 10
how creatures endowed with mind
have an affinity with God which
other creatm-es have not, Gr. says
in § 13 that the Eternal Word was
incarnate διὰ μέσης ψυχῆς νοερᾶς
μεσιτευούσης θεότητι καὶ σαρκὸς παχύτητι.
We cannot imagine an
’incarnation ’ of the Word in an
irrational thing.</note>

<pb n="103"/>
μέσου νοὸς ὁμιλήσας σαρκί, καὶ γενόμενος ἄνθρωπος, ὁ
κάτω θεός· ἐπειδὴ συνανεκράθη θεῷ, καὶ γέγονεν εἷς, τοῦ
κρείττονος ἐκνικήσαντος, ἵνα γένωμαι τοσοῦτον θεός, ὅσον
ἐκεῖνος ἄνθρωπος. ἐγεννήθη μέν, ἀλλὰ καὶ ἐγεγέννητο·
ἐκ γυναικὸς μέν, ἀλλὰ καὶ παρθένου. τοῦτο ἀνθρώπινον, <lb n="5"/>
ἐκεῖνο θεῖον. ἀπάτωρ ἐντεῦθεν, ἀλλὰ καὶ ἀμήτωρ ἐκεῖθεν.
ὅλον τοῦτο θεότητος. ἐκυοφορήθη μέν, ἀλλ’ ἐγνώσθη
προφήτῃ καὶ αὐτῷ κυοφορουμένῳ, καὶ προσκιρτῶντι τοῦ
λόγου, ὃν ἐγένετο. ἐγένετο. ἐσπαργανώθη μέν, ἀλλ’ ἀποσπαρ-
γανοῦται τὰ τῆς ταφῆς ἀνιστάμενος. ἐν φάτνῃ μὲν ἀνεκλίθη, <lb n="10"/>
ἀλλ’ ὑπ’ ἀγγέλων ἐδοξάσθη, καὶ ὑπ’ ἀστέρος ἐμηνύθη,
καὶ ὑπὸ μάγων προσεκυνήθη. πῶς σὺ προσπταίεις τῷ
βλεπομένῳ, μὴ σκοπῶν τὸ νοούμενον; ἐφυγαδεύθη μὲν εἰς
<note type="footnote">19. 2 συνανεκράθη] συνεκράθη b || 4 γεγέννητο c || 9 ἐγίνετο e ||
10 ανεκλιθη] ἀνεκλήθη a: ἐτέθη b</note>
<note type="footnote">1. γενόμενος Ἴ’., ὁ κάτω θεός]
‘was made man, the earthly God.’
Gr. is fond of dwelling upon the
intrinsic divinity of man. Cp. Or.
xxxviii 7 ἵνα...ὡς οἰκείοις ἤδη προσομιλῇ
. . . θεὸς ἑνούμενός τε καὶ
γνωριζόμενος. Here, the description
of man as ὁ κάτω θεός is prepared
for by the words διὰ μέσου νοός.</note>
<note type="footnote">2. συνανεκράθη θεῶ Cp. iv 2
ἐχρίσθη θεότητι; iv 3 θεῷ πλακῆναι
καἰ γεμέσθαι θεὸν ἐκ τῆς μίξεως. The
language, if pressed, would imply
that Christ was a human person,
taken into union with a divine one.
This would, of course, be erroneous,
and Gr. 's own words immediately
before shew that he perfectly understood
the Person of our Lord to be
divine first, and then by condescension
human. Prob. the nom. to
συνανεκράθη is strictly supplied from
ἄνθρωπος, ὁ κ. θεός, not from ὁ νῦν σοι
καταφρονούμενος. The humanity of
Christ undoubtedly συνανεκρ. θεῷ.
Put the humanity of Christ, impersonal
except by virtue of His assumption
of it, is not exactly described
by the term ἄνθρωπος. The
rise of Nestorianism, which was
after Gr.'s time, would have suggesed
more careful phraseology;
and it may be added that a fear of
the still later Eutychianism might
have made Gr. modify the words
συνανεκράθη and τοῦ κρείττονος ἐκνικησαντος.</note>
<note type="footnote">3. ἵνα γένωμαι] It is perh. somewhat
νεανικόν to speak of our becoming
Gods ‘to the same extent’
as Christ is man; but doubtless Gr.
would explain that he spoke of men
in proportion to heir capacity; or
perh., in view of what follows,
τοσοῦτον means ’as truly.’ He
uses the same phrase in Or. xl
45.</note>
<note type="footnote">4. ἐγεψννητο] ‘He had been begotten
before,’ i.e. eternally.</note>
<note type="footnote">7. ὅλον τοῦτο] both the ἀπάτωρ
ἐντ’. and the ἀμήτωρ ἐκ.</note>
<note type="footnote">ib. ἐγνώσθη προφ.] Luke i 41.</note>
<note type="footnote">9. ἀποσπαργανοῦται τὰ τῆς τ.]
Luke xxiv 12, John xx 6 f.</note>
<note type="footnote">11. ὐπ’ ἀγγ. ἐδοξάσθη] Luke ii
9 f.</note>

<pb n="104"/>
Αἴγυπτον, ἀλλὰ φυγαδεύει τὰ Αἰγυπτίων. οὐκ εἶχεν
εἶδος οὐδὲ κάλλος παρὰ Ἰουδαίοις, ἁλλὰ τῷ Δαβὶδ ὡραῖος
ἦν κάλλει παρὰ τοὺς υἱοὺς τῶν ἀνθρώπων, ἀλλ’ ἐπὶ τοῦ
ὄρους ἀστράπτει, καὶ ἡλίου φωτοειδέστερος γίνεται, τὸ
<lb n="5"/> μέλλον μυσταγωγῶν.</p></div><div type="textpart" subtype="chapter" n="20"><p>Ἐβαπτίσθη μὲν ὡς ἄνθρωπος, ἀλλ’ ἁμαρτίας
ἔλυσεν ὡς θεός· οὐ καθαρσίων αὐτὸς δεόμενος, ἀλλ’ ἵνα
ἁγιάσῃ τὰ ὕδατα. ἐπειράσθη ὡς ἄνθρωπος, ἀλλ’ ἐνίκησεν
ὡς θεός· ἀλλὰ θαρρεῖν διακελεύεται, ὡς κόσμον νενικηκώς.
<lb n="10"/> ἐπείνησεν, ἀλλ’ ἔθρεψε χιλιάδας, ἀλλ’ ἄρτος ἐστὶ ζωτικὸς
καὶ οὐράνιος. ἐδίψησεν, ἀλλ’ ἐβόησεν· Ἐάν τις δίψᾳ,
ἐρχέσθω πρός με, καὶ πινέτω• ἀλλὰ καὶ πηγάζειν ὑπέσχετο
τοὺς πιστεύοντας. ἐκοπίασεν, ἀλλὰ τῶν κοπιώντων καὶ
πεφορτισμένων ἐστὶν ἀνάπαυσις. ἐβαρήθη μὲν ὕπνῳ,
<lb n="15"/> ἀλλ’ ἐπὶ πελάγους κουφίζεται, ἁλλ’ ἐπιτιμᾷ πνεύμασιν,
ἀλλὰ Πέτρον κουφίζει βαπτιζόμενον. δίδωσι τέλος, ἀλλ’
ἐξ ἰχθύος, ἀλλὰ βασιλεύει τῶν ἀπαιτούντων. Σαμαρείτης
ἀκούει καὶ δαιμονῶν, πλὴν σώζει τὸν ἀπὸ Ἰερουσαλὴμ
καταβαίνοντα καὶ λῃσταῖς περιπεσόντα, πλὴν ὑπὸ δαι-
<note type="footnote">1 ἐφυγάδευσε be: φυγαδευσε g 20. 7 om οὐ καθαρσίων αὐτὸς δεομενος
ce || 14 ἐβαρήθη] ἐβαρύνθη cef</note>
<note type="footnote">1. φυγαδεύει τὰ Αἶγ’.] The ref.
is to the legend that the idols of
Egypt were broken at His entrance
into the land; which legend connected
itself with such passages as
Is. xix 16 f., Jer. xlvi 25.</note>
<note type="footnote">ib. οὐκ εἶχεν εἶδ’.] Is. liii 2.</note>
<note type="footnote">2. ὡραῖος] Ps. xliv 3 (xlv 2).</note>
<note type="footnote">3. ἐπὶ τοῦ ὄρους] Matt, xvii 2,
Luke ix 29.</note>
<note type="footnote">4. τὸ μέλλον μυστ] ‘revealing
the secret of the future.’ Prob. to
the three Apostles, — the future being
His own future.</note>
<note type="footnote">6. ἁμαρτίας ἔλυσεν] Matt, ix 2
etc. It is, of course, not ὡς θεός that
our Lord there claims to forgive sins.</note>
<note type="footnote">7. ἵνα ἁγιάσῃ τὰ ὔ.] Cp. the i
first prayer in the Baptismal Office.</note>
<note type="footnote">9. κόσμον νενικ.] John xvi 33.</note>
<note type="footnote">10. ἄρτος ἐστι] John vi 51.</note>
<note type="footnote">11. ἐάν τις διψῶ John vii 37.</note>
<note type="footnote">12. πηγάζειν] ‘give forth water
like a fountain,’ John vii 38.</note>
<note type="footnote">14. ἀνάπαυσις] Matt, xi 28.</note>
<note type="footnote">15. ἐπὶ π. κουφίζεται] Matt, xiv
25 f.</note>
<note type="footnote">ib. ἔπιτ’. πνεύμασιν] Matt, viii
26.</note>
<note type="footnote">16. βαπτιζόμενον] a classical sense
of the word.</note>
<note type="footnote">17. ἐξ ἰχθύος] Matt, xvii 27.</note>
<note type="footnote">id. Σαμαρείτης] John viii 48.</note>
<note type="footnote">18. τὸν ἀπὸ ‘Ι. καταβ.] Luke χ
30; ‘the Good Samaritan.’</note>
<note type="footnote">19. ὑπὸ δαιμ. ἐπιγινώσκεται] Mark
i 24, 34 etc.</note>

<pb n="105"/>
μόνων ἐπιγινώσκεται, καὶ ἀπελαύνει δαίμονας, καὶ λεγεῶνα
πνευμάτων βυθίζει, καὶ ὡς ἀστραπὴν ὁρᾷ πίπτοντα τὸν
ἀρχηγὸν τῶν δαιμόνων. λιθάζεται, ἀλλ’ οὐχ ἁλίσκεται.
προσεύχεται, ἀλλ’ ἐπακούει. δακρύει ἀλλὰ παύει δάκρυον.
ἐρωτᾷ ποῦ Λάζαρος, ἄνθρωπος γὰρ ἦν· ἀλλ’ ἐγείρει <lb n="5"/>
Θεὸς θεὸς γὰρ ἦν. πωλεῖται, καὶ λίαν εὐώνως,
τριάκοντα γὰρ ἀργυρίων, ἁλλ’ ἐξαγοράζει κόσμον, καὶ
μεγάλης τιμῆς, τοῦ ἰδίου γὰρ αἵματος. ὡς πρόβατον ἐπὶ
σφαγὴν ἄγεται, ἀλλὰ ποιμαίνει τὸν Ἰσραήλ, νῦν δὲ καὶ
πᾶσαν τὴν οἰκουμένην. ὡς ἀμνὸς ἄφωνος, ἁλλὰ λόγος <lb n="10"/>
ἐστί, φωνῇ βοῶντος ἐν τῆ ἐρήμῳ καταγγελλόμενος.
μεμαλάκισται, τετραυμάτισται, ἀλλὰ θεραπεύει πᾶσαν
νόσον, καὶ πᾶσαν μαλακίαν. ἐπὶ τὸ ξύλον ἀνάγεται,
προσπήγνυται, ἀλλὰ τῷ ξύλῳ τῆς ζωῆς ἀποκαθίστησιν,
ἀλλὰ σώζει καὶ λῃστὴν συσταυρούμενον, ἀλλὰ σκοτίζει <lb n="15"/>
πᾶν τὸ ὁρώμενον. ὄξος ποτίζεται, χολὴν βρωματίζεται·
τίς; ὁ τὸ ὕδωρ εἰς οἶνον μεταβαλών, ὁ τῆς πικρᾶς γεύσεως
καταλύτης, ὁ γλυκασμὸς καὶ ὅλος ἐπιθυμία. παραδίδωσι
τὴν ψυχήν, ἀλλ’ ἐξουσίαν ἔχει πάλιν λαβεῖν αὐτήν, ἁλλὰ
<note type="footnote">1 λεγεῶνας df || 5 που] + τέθειται bdfg Ἴ’ 7 κοσμον] ’τον κ. eg ΙΙ 12 μεμαλακισταδ]
+ καὶ bdefg</note>
<note type="footnote">1. λεγεῶνα] Mark v 9 etc.</note>
<note type="footnote">2. ὡς ἀστραπήν] Luke χ 18.</note>
<note type="footnote">3. λιθάζεται, ἀλλ’ οὐχ ἁ.] John
viii 59.</note>
<note type="footnote">4. ἐπακούει] Matt, viii 3 etc.</note>
<note type="footnote">ib. παύει δάκρυον] Luke vii 13.</note>
<note type="footnote">5. ἐρωτιᾷ που] John xi 34. Cp.
the discussion in Ath. Or. iii c. Ar.
ἑ37, 38- See also μ’ Deer. Nic. §14.
Ath. decides in favour of supposing
that our Lord knew the answer before
asking the question; but he
admits the possibility of the view
adopted by Gr. Ἃν δὲ φιλονεικῶσιν
ἔτι διὰ τὸ ἐπερωτᾶν, ἀκουέτωσαν,
ἐν μὲν τῆ θεότητι οὐκ ἐστιν ἄγνοια,
τῆς δὲ σαρκὸς ἴδιόν ἐστι τὸ ἂγ νοεῖν.</note>
<note type="footnote">7. ἐξαγοράζει] 1 Cor. vi 20, vii
23; cp. 1 Pet. i 19.</note>
<note type="footnote">8. πρόβατον] Is. liii 7.</note>
<note type="footnote">9. ποιμαίνει τ. ’I.] Ps. lxxix 2
(lxxx Ι).</note>
<note type="footnote">ib. νῦν δέ] Ps. ii 9, Rev.
xii 5.</note>
<note type="footnote">10. ἀμνὸς ἄφ’.] Is. liii 7.</note>
<note type="footnote">ib. λόγος κτλ.] John i 1, 23.</note>
<note type="footnote">12. μεμαλάκισται] Is liii 5.</note>
<note type="footnote">ib. θεραπεύει] Matt, ix 35.</note>
<note type="footnote">14. τῷ ξύλω τῆς ζ] Rev. xxii 2
Gen. ii 9.</note>
<note type="footnote">15. λῃστήν] Luke xxiii 43.</note>
<note type="footnote">ib. σκοτίζει] Matt, xxvii 45.</note>
<note type="footnote">17. τὸ ὕδωρ] John ii 9.</note>
<note type="footnote">ib. τῆς πικρᾶς γ. κατ.] Εx. xv
25.</note>
<note type="footnote">18. γλυκασμός] Cant. V 16.</note>
<note type="footnote">19. ἐξουσίαν ἐχ.] John x 18.</note>

<pb n="106"/>
καταπέτασμα ῥήγνυται, τὰ γὰρ ἄνω παραδείκνυται, ἀλλὰ
πέτραι σχίζονται, ἀλλὰ νεκροὶ προεγείρονται. ἀποθνήσκει,
ζωοποιεῖ δέ, καὶ καταλύει τῷ θανάτῳ τὸν θάνατον. θά-
πτεται, ἀλλ’ ἀνίσταται. εἰς ᾅδου κάτεισιν, ἀλλ’ ἀνάγει
<lb n="5"/> ψυχάς, ἀλλ’ εἰς οὐρανοὺς ἄνεισιν, ἀλλ’ ἥξει κρῖναι ζῶντας
καὶ νεκρούς, καὶ τοὺς τοιούτους βασανίσαι λόγους. εἰ
ταῦτα ἐμποιεῖ σοι τῆς πλάνης τὴν ἀφορμήν, ἐκεῖνά σου
λύει τὴν πλάνην.</p></div></div></body></text></TEI>